SNI-s gyermek a családban.
Amikor egy pár gyereket vár, mindig fantáziálnak, hogy fiú lesz-e vagy lány, milyen lesz a haja, szeme színe, kire fog hasonlítani, de aztán kivétel nélkül mind arra jutnak: „Mindegy, csak egészséges legyen!”. De mi történik akkor, ha nem lesz az?
Amikor egy szülőnek atipikusan fejlődő gyermeke születik, úgy érezheti, kihúzták alóla a talajt. Ebben a kontrollvesztett állapotban szükség van a megtartó erőre, ami segít feldolgozni azt a veszteségélményt, amit az egészségesnek hitt és várt gyermek elvesztése okozott.
A gyerek születése egy család életében minden esetben krízis, hiszen a mindennapi élet megszokott rendjét felborítja a gyerek érkezése. Természetesen a legtöbb esetben ez egy hihetetlenül boldog esemény, hozzátartozik „az élet rendjéhez”, a felborult rendhez pedig a család és tagjai alkalmazkodni tudnak, fel is vannak készülve jó esetben az új helyzetek kezelésére, kontrollálására, ezért a krízisek között ezt normatív krízisnek nevezzük. Abban az esetben azonban, amikor a megszületett gyerek fejlődése, jellemzői jelentősen eltérnek attól, amit a szülők vártak, esetleg nem felelnek meg az elvárásaiknak, már más a helyzet. Az SNI-s gyerek érkezése a családba – és már a híre is – nem normatív, hanem akcidentális krízis: ez pedig sérült kontrollálhatóság érzetet jelent, a kialakult helyzet jellemző érzelmi állapota pedig a veszteségélmény. Amikor SNI-s gyermeket várnak a szülők, olyan mély veszteséget érezhetnek, ami felér egy egészséges gyerek elvesztésének fájdalmával. A kétségbeesés, a kontrollvesztettség állapota óriási lehet, ami a gyermek születése után is hullámokban jelentkezhet.
Az eltérő fejlődésű gyermek születése az egész családnak nehézséget okoz, ha csak azt nézzük, hogy a család fejlődését késlelteti: Lefékezi a család életritmusát, az életciklus váltások és velük a krízisek megoldása mind nehezített lehet, újabb és nem várt feladatokat, akadályokat jelenthet a család egyes tagjai és az egész család, mint rendszer életében.
Amikor a várt egészséges gyerek helyett „más” gyerek születik, a krízis kellős közepén a szülők, kifejezetten az édesanya egy extrém módon terhelt, nem várt akadályokkal nehezített ördögi körben találhatja magát: a krízis miatt érzelmi elérhetősége nem biztos, hogy kielégíti a gyerek igényeit, a folyamatban lévő gyászmunkája miatt kommunikációja, a gyermekével való kapcsolata nem biztos, hogy kielégítő, emiatt viszont valószínűleg gyermeke is kevésbé lesz válaszképes. Ez a helyzet azonban élesebben kiemelheti a problémákat, az anya még inkább úgy láthatja, hogy „baj van a gyerekével”, ezzel párhuzamosan megjelenhet a szülői inkompetencia érzése is – amire egyszerű válasz az elkerülés, a kevesebb interakció a gyerekkel. Ha pedig egy pici baba interakcióba szeretne lépni az anyjával, mihez tud kezdeni? Az egyetlen eszköze a sírás – ezt pedig a szülő továbbra is úgy érheti: „baj van” – vele, a gyerekkel, a helyzettel, a szülői alkalmasságával. Ez a negatív spirál, ördögi kör azt is eredményezheti, hogy a gyereknek – a megerősítés híján – nehézségei alakulnak ki a korai kommunikációs jártasságok terén, ami az állapota súlyosbodásával is járhat. A szülőnek pedig egyre inkább úgy érezheti, nem bírja ezzel a feladattal.
Az amúgy is szenzitív korai szülő-gyerek kapcsolatban a szülőben zajló érzések meghatározóak lehetnek nemcsak a szülő-gyerek kapcsolat, de még az SNI-s gyerek későbbi kognitív képességeinek szempontjából is. Ebben a nehéz, kontrollvesztett állapotban szükség van a megtartó erőre, ami segít feldolgozni azt a veszteségélményt, amit az egészségesnek hitt és várt gyermek elvesztése okozott. Az SNI-s gyermeket nevelő szülők életének minden szakaszában fontosnak tartom ezt a megtartást, de a kora kisgyermeki szakaszban kifejezetten.
Comments