top of page
Search

Kamasz a házban


Miért hazudnak a kamaszok és mit kezdhetünk velük?


A kamaszokat sokféleképpen tudjuk jellemezni, a legtöbb tulajdonság pedig, ami eszünkbe jut róluk, nem pozitív. A kamaszkor egy nagyon intenzív időszak, valódi krízis, amikor nem csak a kamasz, de a családjának világa is a feje tetejére áll. A kamasz abban az életszakaszban van, amikor egy nagyon fontos, de annál nehezebb kérdést kell megválaszolnia, ami így hangzik: Ki vagyok én? Erre pedig van, hogy minden nappal más és más választ talál.

Erikson (1968) szerint ennek az életszakasznak a legfontosabb feladata az identitásformálás, ezt az időszakot identitáskrízisnek nevezi. Ez ideális esetben a húszas évek közepére lezárul, a fiatal eléri identitását, és további életfeladatok várnak rá. Erikson identitáselméletét James Marcia gondolta tovább, négy szakaszra osztotta annak alakulását, ezek: az identitás elérése, a moratórium, a korai zárás és az identitásdiffúzió. Ezek nem időbeli sorrendiséget jelölnek, a kérdés az, hogy a kamasz megéli-e a krízist és meg tudja-e oldani azt, a megoldása pedig milyen természetű. Az elért identitás során a krízis, a keresés megtörtént és bekövetkezett az elköteleződés. A moratórium a krízis éppeni átélése, itt még nincs elköteleződés, a kamasz kis túlzással egyik nap hippi stílusban öltözködhet, másnap pedig jelentkezne katonai iskolába, harmadnapra pedig egy újabb identitást találhat ki. A korai zárás azt jelenti, hogy krízis, identitáskeresés nélkül történt meg az elköteleződés, általában olyan értékek mellett, amiket otthon lát a fiatal. Az identitásdiffúzió azt jelenti, hogy nem történik elköteleződés, a fiatal nem tud elköteleződni értékek, ideológiák mellett.

Az egyik tulajdonság, amivel a szülők gyakran jellemzik kamasz gyereküket, sokszor okoz konfliktust, ez pedig nem más, mint a „hazug” jelző. És bármennyire is tűnik erős minősítésnek, de igaz: a kamaszok sokkal gyakrabban hazudnak szüleiknek, mint azt gondolnánk. Ez viszont nem azt jelenti, hogy valóban súlyos titkaik lennének, bűnös életet élnének vagy titkos másik életük lenne. A lehető leglényegtelenebb, külsőleg feleslegesnek tűnő dolgokról hazudnak. Ezeknek a hazugságoknak látszólag nincs tétjük: például egy kamasz lány találkozik egy barátnőjével, fagyiznak és kutyát sétáltatnak, de otthon nem meséli el, hogy volt egyáltalán bárkivel bárhol. Amikor pedig kiderül, a szülő érthetően mérges, félti a gyereket, azt gondolja, van valami, aminek érdemes utána néznie. Elkezdődik egy bizalmatlanságon alapuló ördögi kör, amiben a kamasz bujkál és hazudozik, a szülő pedig kutat és ellenőriz. Pedig a hazugság célja a kamasz részéről csak a határok meghúzásáról szól. Igényel olyan szeleteket az életében, amire a szülei végre nem látnak rá, ami csak az övé és senkinek semmi köze hozzá. Ez az elszakadás időszaka és bizony a hazugság egy kézenfekvő módszer a határképzésre. Ha pedig faggatják, kutatnak utána, még inkább hazugságra ösztönzik, ezzel védi születőben lévő személyiségét.

Vekerdy Tamás szerint a kamaszok identitásformálása egy újabb születésélmény, és mint ilyen, nehéz mindenkinek: annak is, aki szül és annak is, aki születik. Vekerdy azt is mondja, hogy egy gyereket kamaszkoráig lehet csak nevelni, utána már nem érdemes megpróbálkozni ezzel, az addig elsajátított értékek közül fog majd válogatni. Kamaszkor után a szülő már csak jó tréner lehet, a kezét elengedve terelgetheti a gyereket.

Ezt annyiban egészíteném ki, hogy a kamaszgyerek is gyerek, még egy kicsit mindenképp, hiába szeretne már teljes mértékben felnőtt lenni, vannak olyan „felnőtt súlyok”, amiket még nem bír el. Amikor pedig mégis magára vállalná ezeket, de nem bírja el, a szülő az első, aki odaléphet és segíthet vinni neki a terhet. Hiába mutatja a kamasz a lehető legellenségesebb oldalát, ugyanúgy vágyja a szülő feltétlen szeretetét, mint kicsi korában. És néha felszabadító érzés az, amikor „kis felnőtt” létükre újra gyerekek lehetnek, egy rosszaságot megúszhatnak egy szimpla büntetéssel. Mert bármilyen furcsa, a jó büntetés jó a gyereknek. Természetesen nem fizikai, vagy bárminemű bántalmazásról beszélek, hanem ésszerű következményekről: ez ugyanis semmisé tudja tenni a „rosszaságot”, a büntetés elvégzése közben (például plusz házimunka) a gyerek gyakorlatilag vezekel, ahogy pedig kész a büntetés, semmissé válik a rossz tett is, a világ rendje helyre áll. Természtesen más a „rosszaság”, ha egy ovisról beszélünk és más, ha egy kamaszról, de a kamasz esetében is ugyanúgy működik az ilyen típusú büntetés lélektana. Ha hazugságon kapjuk a kamaszgyereket, nem biztos, hogy a legjobb módszer az azonnali büntetés kiszabása, főleg, ha a hazugság a fent részletezett határképzés céljából történik. Bármennyire is nehéz, de néha érdemes nem észrevenni minden ilyen, valóban ártalmatlan apróságot: ha a kamasz is úgy érzi, hogy nem kutakodnak állandóan utána, kap egy kis levegőt, a hazugságok is megritkulhatnak. Természetesen érdemes tisztázni, mi az, ami nem fér bele, de ahogy a kamasznak is, úgy a szülőnek is nehéz időszak ez: a szülőnek is kezelnie kell a változást, alkalmazkodnia kell az új határokhoz és közben védenie a sajátjait. Ezzel nem azt mondom, hogy a hazugság jó dolog vagy, hogy nem érdemes foglalkozni vele, de a szülőnek is tudnia kell: a túlzott ellenőrzéssel könnyen ugyanazt érheti el, mint más a túlzott elengedéssel. Érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni akkor, amikor a hazugság fegyelmezésére kerül sor, főleg kamaszkor körül.

77 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


Post: Blog2_Post
bottom of page